Sminktetovls

 

 
MIT NEM SZABAD SMINKTETOVÁLÁS ELŐTT!

 

MIT TEGYEK SMINKTETOVÁLÁS ELŐTT!

 

 

 

 

A SMINKTETOVÁLÁS MENETE:
A KOZULTÁCIÓ az első szakasz.
Általában erre közvetlen a tényleges tetoválás előtt kerül sor, de konzultációra lehetőség van külön időpontban is, ha a vendég szeretné, ám ez leginkább akkor javasolt ha a vendég már meglévő, kopott, más által készített tetoválásán szeretne változtatni. Ebben az esetben, a személyes találkozó előtt kérem, küldjön teljes arcos, illetve csak az adott területről is külön közeli képet.
A konzultáció során átbeszéljük a lehetőségeket, a vendég személyiségéhez és arcához leginkább illő formát tervezünk együtt.
Ez minden esetben közös munka, hiszen először meghallgatom a vendég elképzeléseit, majd én is javaslatot teszek, hogy így garantáltan tökéletesen az arcához és a személyiségéhez illeszkedő sminktetoválást kapjon. 
Ezt követően... először is fertőtlenítem a tetoválandó felületet, majd a felkenem az érzéstelenítőt...a vendéggel a hatóidő leteltéig beszélgetünk, megtudom milyen elképzelési vannak a színeket illetően, majd kikeverem a pigment színt amit mindenki számára egyénileg és külön készítek, nem egy színt használok, ellenben van, hogy 5-6 árnyalatot keverek össze ahhoz, hogy a vendéghez leginkább illő színt elérjem. Ezután megnézzük milyen a bőrén, mennyire illeszkedik a színeihez, módosítunk ha kell az árnyalaton...
Eztán letörlöm az érzéstelenítőt és jön a mérés fázisa... a pontos mérés fontos része sminktetoválás készítésének... 
A mérések után berajzolom a formát és együtt elemezzük, változtatunk ha kell...
Ha a forma elfogadásra került, és mindkettőnk tetszését elnyerte, megkezdem a tetoválást, amit a vendég egy, a kezében tartott tükörrel bármikor megleshet. :) 
 
A TETOVÁLÁS során nagyon finoman juttatom a bőrbe a pigementet, és több rétegben, hogy a bőr ne sérüljön feleslegesen. Minden törlésnél újra és újra érzéstelenítek, így az eljárás minimális kellemetlen érzéssel jár, vagy a legtöbb esetben teljesen fájdalommentes. A tetoválás időtartama területtől függően általában 1-2 óra hossza, de ez az idő jó hangulatban telik. :)
Az utolsó simítások előtt még egyszer közösen megnézzük szükséges-e bármilyen változtatás. 
Majd a tetoválás végeztével letisztítom a bőrt és a sminktetoválást utóápolóval lekenem... A vendéget ellátom az utóápolásra vonatkozó utasításokkal (azért nem tanácsokat írtam, mert az utópolást mindig szigorúan és pontosan be kell tartani, csak így garantálható a tökéletes, szép eredmény!)
A frissen elkészült tetoválás sötétebb színű mint amilyen gyógyultan lesz, sőt a finom var miatt ami a bőrön 2 nap múlva képződik még erősebb színt mutathat, de a tényleges gyógyult állapota 4 hét múlva ennél 30-40%-al világosabb lesz.
 
A következő időpont, mikor találkozunk a KORREKCIÓ, ha szükséges. Erre a tetoválás követő legkorábban 4. héten, de maximum 2 hónapon belül kerül sor.
Ez már jóval rövidebb ideig tartó eljárás, mely során a javítjuk azokat a részeket amelyek esetleg hiányosan gyógyultak, hiszen mindenki bőre más és más, ez teljesen természetes ugyanakkor a korrekció része a tetoválásnak, éppen ezért ez benne van az árban, nem jár többlet költséggel amennyiben a korrekciós időn belül kerül rá sor.
A korrekció végeztével, még be kell tartani ugyanúgy az utóápolási utasításokat, és ezt követően a vendég már csak élvezi a tartós sminkje áldásait...és bízom benne elégedetten néz reggelente a tükörbe egy széles mosollyal az arcán. :D
 
  Sminktetoválás után lásd: Otthoni ápolás


Manapság a sminktetoválást erre külön kifejlesztett professzionális gépekkel végzik. A tűk orvosi fémből készülnek és a bőrbe pontszerűen juttatják be a pigmentet (festékanyagot).

Napjainkban már teljesen megszokott, hogy tetoválást viselünk, ki-ki a maga ízlésének megfelelőt.

Fontos azonban, hogy különbséget tegyünk az életre szóló tetoválás és a néhány évig megmaradó kozmetikai tetoválás (sminktetoválás, permanent make up) között.

A kétféle tetoválás között elsősorban technikai különbség van: az élethosszig tartó testtetoválás készítésekor a bőr aljáig tetoválnak, míg a kozmetikai tetoválásnak pontosan meghatározott korlátai vannak: kizárólag a hámréteg legalsó sejtsoráig, a bazális rétegig tetoválunk. Ezért is olyan népszerű, hiszen 2-4 évig marad a bőrben, utána eldöntheti viselője, hogy szeretne-e újat, esetleg mást.

Az apró szépséghibákat - mint a gyér vagy rövid szemöldök, a kicsi, közelülő szem vagy éppen a keskeny, kicsi, szabálytalan száj - ki lehet vele javítani, illetve tökéletesebbé lehet varázsolni. Természetesen akkor is jól alkalmazható, ha nem szépséghibát korrigálunk, hanem az amúgy tökéletes vonalakat hangsúlyozzuk, nyitjuk a tekintetet, teltebbé varázsoljuk az ajkat, gyakorlatilag egy szép nappali sminket készítünk el.

Gyakori kérdés, hogy miért nem tanácsos az arcon végleges tetoválást készíteni: az arc degenerációs folyamatai, ahogy ráncosodunk nem kímélnék az odatetovált kontúrvonalakat sem. Képzeljünk csak el egy 20 éves korban tetovált szemkontúrt, hogy néz az ki további 20-30 év elteltével?! Különös tekintettel a közkedvelt "cicásított" szemnél bizony 1-2 centivel lejjebb kerülhetne a vonal, ami meglehetősen groteszk látványt nyújtana.

Mindegy milyen géppel és kiegészítőkkel dogozunk?

Nem, bizony!
Az egyszerűbb, csak kézi egységből és adapterből álló, olcsóbb árfekvésű gépek tűi oldalirányba is kimozdulnak, ezért szaggatják a bőrt, így több korrekcióra van szükség és ritkán marad tartós a sminktetoválás. A professzionális gépek tűi csak le - fel irányban mozognak, így a bőrt a legkisebb mértékben sértik, korrekcióra alig van szükség. A jó minőségű pigment és a hatásos fájdalomcsillapító szerek, amik közül a jobbak vérzéscsillapító hatással is bírnak, hogy a vér ne mossa ki a frissen betetovált pigmentet szintén elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy igazán nívós munkát végezhessünk.

 

 


 

A képek saját tulajdont képeznek, mindennemü képlopás és felhasználás jogi következményekkel jár!©2015 | Web: Kilmike